Ki lesz az új jegyző?

Juhászné Árpási Irma polgármestertől kértem tájékoztatást, hogy hány pályázat érkezett Győrújbarát jegyzői munkakörének a betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje tegnap (április 26-án) lejárt.

Annyit tudtam meg, hogy számos pályázat érkezett, de a mai napon még jöhetett levél a Posta esetleges késlekedése miatt. A borítékok bontatlanul várják a helyettes jegyző holnapi érkezését, aki formailag ellenőrzi a pályázatok helyességét. Részletekről egyelőre nem kaphatunk tájékoztatást, a Polgármester először a képviselő testületet kívánja tájékoztatni.

A Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján közzétett álláshirdetés alapján a testületnek május 15-ig kell döntést hoznia, az állás pedig június 1-től tölthető be. A döntés ezek szerint talán a május 10-ei ülésen fog születni. Szándékom szerint szeretném bemutatni az érvényes pályázatot benyújtókat a Baráti Ponton.

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)
Ki lesz az új jegyző?, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

4 hozzászólás Ki lesz az új jegyző?

  • faraksb

    Üdv!
    Most akkor végülis ki lesz az új jegyző? Vagy lemaradtam valamiről? A mostani napirendek között sem látom ezt, és a zárt ülés összehívását sem. Pedig érdekelne a dolog nagyon!
    B.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)
  • Szeli Zalán

    Két hete zárult a jelentkezési határidő. A képviselőket a Polgármester még nem tájékoztatta a jelöltek személyéről. Talán majd holnap a testületi ülésen megtörténik a tájékoztatás, de döntés információk hiányában nem valószínű, hogy születni fog. Marad még 3 nap (11,12,13 hétvége: 14,15), hogy döntés születhessék, már ha tartani kívánja a testület a határidőt.

    VN:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)
  • Alonso

    Miért tartaná? A testületet nem érdeklik a határidők. Vagy már tudnak valamit, amit még titkolni kell… Ezt érdemli Győrújbarát?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)
  • Alonso

    Olvasgatom itt a Palla úr által tákolt honlapra részlegesen (vajon miért csak részlegesen?) feltett előterjesztéseket, köztük egy működési szabályzat tervezetet, ahol azt hiszem, egy nagy kérdésre már választ kaphatunk, most akadtam rá, majd fennakadt a szemem.

    72. §
    A képviselő testület aljegyzőt nem nevez ki.

    Aljegyző tehát Győrújbaráton nem lesz!
    Ezzel a jogi kontrollt sikerült lefelezni az eddigihez képest. Ezek után reménykedik még valaki abban, hogy a legalkalmasabb jelentkező lesz a jegyző?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

    Legutóbbi hozzászólások

    • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
    • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
    • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
    • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
    • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
    • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
    • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
    • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
    • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
    • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
    • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
    • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
    • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
    • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
    • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
    • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
    • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
    • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...