Baráti piac

második piac - padok nélkül

Nem lesz ma piac, és a közeljövőben hivatalosan nem is lehet.

Szalainé dr. Németh Annamária helyettes jegyző tájékoztatása és a törvényi hivatkozások olvashatóak a gyorujbarat.hu-n. „Akármilyen kismértékű piacról is legyen szó, amennyiben ott a kereskedelmi törvény fogalmai szerint forgalmazás illetve kereskedelmi tevékenység folyik, a piacengedély beszerzése elkerülhetetlen.” A levél többi részéből meg az derül ki, hogy ez több mint bonyolult. Ráadásul, ha ez a piac önkormányzati területen folyik, akkor ehhez közterület használati engedély is kell. Gondolom ez csak akkor szükséges, ha nem az önkormányzat tartja a piacot, de ez itt fel sem merül.

Előzmények

A Falubarát Győrújbarát Egyesület már a 2006-os választási programjában is tervezte a piac létesítését. Szembesülve a számos bonyolultnak tartott feltétellel és felmérve a megvalósítás lehetséges költségeit az elmúlt években a piac nem valósult meg.

A 2010-es önkormányzati választások idején ismét új lendületet kapott a piac megvalósításának gondolata. Turbók Arnold Bertalan polgármester jelölt a programjában szerepeltette is a piac létrehozását, tájékozódott a megvalósítás lehetőségeiről. A Falubarát Egyesület továbbra is megvalósítandó céljai között szerepeltette a piac lehetőségét, valamint több képviselő jelölt is szívügyének tekintette ezt a közösségi lehetőséget. Közülük Dr. Palla Roland lett képviselő, majd alpolgármester.

A piac létesítésének szabályai nem lettek könnyebbek. Valamilyen köztes utat keresett a testület és létrejött a „nem piac” és „nem vásár”, aminek nem tudom pontosan milyen nevet adtak. Egy alakalommal volt „nem piac” a második alkalommal már elmaradt, ugyan a lendület még tovább vitte, néhányan megjelentek, de gazdája már nem volt, a felelősségvállalás is elmarad. Ma lenne a harmadik alkalom.

Hogyan tovább?

Költségek nélkül nem ment. Megpróbáltuk, megfulladt. Ki akar piacot?

Doktor urat nem úgy ismertük meg, mint akit könnyen lehet lebeszélni arról, amit a fejébe vesz, ő a piac híve volt és gondolom most is az. Zólyomi Péter képviselő a Falubarát Egyesület elnöke szintén a piac támogatója. Úgy látszik a megosztottnak titulált testület egy dologban mégis egyet ért. Megismerhettem Juhászné Árpási Irma véleményét is a piacról. Ő többek között az őstermelőkkel folytatott beszélgetései alapján és az első „piacon” való érdeklődés mértékéből alakította ki álláspontját, szerinte a piacnak nincs létjogosultsága. Nem fogja támogatni a testületet abban, hogy a piac létesítésére az önkormányzat pénzt fordítson.

Tény, hogy a piac megvalósítására hivatalos költségbecslés nem készült, úgyhogy nem tudjuk, hogy mennyit kell kiadni egy ilyen beruházásra. Véleményem szerint ez lenne az első lépés a piac megvalósítása felé.

A következő lépés talán egy reprezentatív felmérés lehetne, hogy a helyi termelők milyen mértékben vennék igénybe a piacozás lehetőségét. Ha ezen az úton járunk, akkor nem lesz egyhamar piac, de ha szükséges, akkor végig kell járni.

Én szeretnék piacot. Ott voltam mindkét alkalommal, vásároltunk is, tetszett a hangulat, érezni lehetett, hogy ez nem csak egy árusító hely, hanem egy közösségi színtér. Úgy gondolom az ilyen kezdeményezések tehetnek élhetőbbé egy települést.

Kérem, a települési képviselőket, hogy akik a szívükön viselik a piac sorsát kezdeményezzék mielőbb a megvalósítás lehetőségének a felmérését egy konkrét költség felmérés elindításával.

A piac megvalósításáról párbeszéd folyt és folyik a Baráti Blogon.

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 5.0/5 (4 leadott szavazat)
Baráti piac, 5.0 out of 5 based on 4 ratings

2 hozzászólás Baráti piac

  • Őri Gyula

    http://www.fvm.gov.hu/main.php?folderID=957&articleID=16134&ctag=articlelist&iid=1

    A Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján olvasható a fenti piaci témánkba szóló rendelet. A rendelet célja, hogy a kistermelők 40 km-es körzetben közvetlenül a fogyasztóknak adhassák el termékeiket – beleértve e régióban működő közintézményeket is.

    Az állami cél az, hogy a fogyasztókhoz közvetlenül eljuthasson a hazai termelő jó minőségű áruja, olcsón. Így mindkét fél jól jár. A kistermelő többet kap mintha a multihoz vinné, a vevőnek sem kerül többe, mint a multinál, de legalább tudja mit eszik. A multik rosszul járnak? Ne féltsük őket!
    A saját érdekünket tekintsük!

    Úgy tűnik a civil észjárás és a kormányzati cél piac ügyben Győrújbaráton egy irányba mutat.

    Az önkormányzatunk azonban, a polgármesterrel az élen mindezt nem érti…

    „Helyi piacok létesítésének propagálási szintjei: 1. Egyéni vállalkozó, gazd. társaság, alapítvány, 2. Szövetkezetek, 3. Önkormányzatok, 4 Kormány. /Rendre ezeken a szinteken lehet felkarolni a helyi piacok létesítését. A négy említett szint között együttműködés lehetséges.” ? – SZÜKSÉGES!

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (1 leadott szavazat)
  • Szakály Klári

    Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a kezdeményezést.
    Hamarosan be lehet adni a Leader projekteket,valamelyik bugyrába biztosan belefér a helyi piac alapfeltételeinek megteremtése , szabályos beindítása. Egyesület is pályázhat, a terület a kérdéses, de akár bérleményen is megvalósulhat.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (2 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...