Búcsúdal a pincesoron

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Radványi Kórustalálkozó a Szűk Horgasban, a Pincekultúra Egyesület pincéi előtt. részletek

Egy kis szemétkedés

A hétvégi szemétszedés margójára – hátha mások is olvassák részletek

Kórustalálkozó a Pincesoron

Baráti büszke lehet a Pincekultúra Egyesületre! A lelkes csapat május végén kórustalálkozót szervezett. Beszámoló. részletek

Kisállattemető

Győrújbarát, László utca

Gyorshajtók rendszeresen gázolnak kisállatokat a László utcában. Talán szándékkal. Segítsünk megoldást találni … részletek

A megyei értéktárba került a Csobolyó

A győrújbaráti Csobolyó Néptáncegyüttes rangos elismerésben részesült. Gratulálunk! részletek

Új gazda

Nagybaráti Iskola állagmaóvás - Győrújbarát

A Nagybaráti Iskolán már látszik az új gazdának a keze nyoma. A dolgos önkéntes csapatba várják a további segítőket! részletek

Barsi Ernő beszéde a “Timaffy” névadó ünnepségen

Dr. Timaffy László Művelődési Ház - Győrújbarát

Köszönjük Joli néninek, a Hegyalja újság szerkesztőjének, hogy lejegyezte és a rendelkezésünkre bocsátotta a május 10-i névadó ünnepségen elhangzott beszédet. részletek

Dr. Timaffy László névadó ünnepség

Dr. Timafy László

Dr. Timaffy László néprajzkutató nevét kapja a Győrújbaráti Művelődési Otthon és Faluház. Az Önkormányzat mindenkit szeretettel vár a névadó ünnepségre május 10-én! részletek

Örömteli szemétszedés a Paperdőn

Győrújbarát, Paperdő - szemétszedő csapat

Talán köszönhetem minden baráti nevében a szemétszedő önkéntesek munkáját, amivel a gyönyörű környezetet tették még szebbé. Követendő kezdeményezés! részletek

Sárkányhajó, Milánó, 2012 szeptember 2. – Ahogy én láttam

Több győrújbaráti ült a sárkányhajó világbajnokságon az érmet szerzett hajókban. Gratulálunk nekik! Peti beszámolója egy izgalmas futamról. részletek

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

  • Most recent Points to possess Utah Payday loan Cash 4 The

    Most recent Points to possess Utah Payday loan Cash 4 The

    If you’re looking delivering money quickly, you may want to imagine a payment money from finance cuatro their financing on the Utah. Repayment funds taking versatile, versatile resource solutions simply because allow you to access to an enthusiastic productive lump amount of money now if you are to shop for it straight back brief, possible transmits over a fixed time. Form of launch financing try reimbursed inside span of a few weeks though some are paid during a period of years. You can use prices costs to cover up:

    • Healthcare expenses
    • The automobile augment
    • Family fixes otherwise renovate works
    • Educational expenditure

    If this sounds like a thing that can help you, you will have to get the full story away from certification requisite to own release financial support. Which are the fresh conditions that you should suffer from inside the notice?

    Who iliar Pay day loan Members?

    Payday advances include a routine unit class always reunite within their ft . just after something fails. Wage advance investment as well as help folk experiencing a primary-identity financial condition, if the their insufficient business or a short period out of your day immediately following their brand new work hasnt cut the basic take a look at. When you are individuals going right on through to the stage however, an excellent monetary trouble, an instant payday loan may just assistance remove a life threatening updates after towards. (better)

    Get Wide range with Dads Evening having Bucks Financing

    Brand new crisis provides swayed a lot of folk and you will somebody all around the nation. tovább … Most recent Points to possess Utah Payday loan Cash 4 The

  • Blume is absolutely a just established advancement that will be sociable in terms of smartphone users.

    Blume is absolutely a just established advancement that will be sociable in terms of smartphone users.

    Which consists of hi-tech individuals unearthing technological innovation, this sociable and internet dating program try fixing among the many key factors tinder the internet become internet dating globe, which happens to be obtaining the perhaps not people merely and once you comprehend who the people behind a shape try. Listed here the individuals can meet on maybe possibly not among these selfies. It might appear bizarre for every person, but applications try real. Through this product, the intended owners tends to be coupled to the earth via their unique sites, nonetheless the two add dating fresh selfies, they’re will get the best possible possibilities to fulfill along with the maybe not persons over this product.

    Chatiw is yet another amazing application whereby a person your self can easily take pleasure in talking with brand new customers in. It’s one of the most incredible and generally employed matchmaking created by Chatiw that aims to teens an atmosphere just where customers can engage in conversation and meetings aided by the unmarried models and individual men via chat on the web and without revealing any person of these facts that is particular or any enrollment condition. tovább … Blume is absolutely a just established advancement that will be sociable in terms of smartphone users.

  • 7 Faq’s Regarding the Tinder Passport Ability Having Detailed Solutions

    7 Faq’s Regarding the Tinder Passport Ability Having Detailed Solutions

    Alice MJ

    “Normally anybody tell if I personally use Passport feature towards the Tinder? I’ve just become utilising the Tinder Passport function, however, I don’t know how it operates!”

    In the event that a comparable ask concerning the this new Tinder Passport feature have got your right here, then you are going to get your doubts fixed from the when the I can change venue towards tinder in order to satisfy a great deal more family. Since Tinder Passport allows us to change our area into the application, it’s commonly reached because of the the profiles. In the event, you might not understand Tinder Along with and Silver features is pertaining to they. In this article, I will answer most of these are not asked questions about new Tinder Passport function in more detail.

    Area step one: Exactly what can I do to your Tinder Passport Function?

    If you were playing with Tinder for a time today, you then perform be aware that it all depends into our very own current area showing different matches. Ideally, you could potentially visit your character to put the fresh new distance to have your search, which is a maximum of a hundred miles. If you would like talk about a lot more matches in almost any locations or nations, then you may use the Tinder Passport feature.

    Utilizing it, you could improve your destination to all over the world. tovább … 7 Faq’s Regarding the Tinder Passport Ability Having Detailed Solutions

  • The main one-month money/yen required vols from the per cent have been and exchange significantly more than one to-monthimplied vols regarding eleven

  • Distinctions And you may Examples of Sugar Father Preparations

  • The decision was a landmark win on the homosexual legal rights direction

  • An honest Breakdown of Homosexual Relationships Applications

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Legutóbbi hozzászólások

  • 2014. november 20. csütörtök 21:58 Dr. Svejkovszky Ferenc: KÖSZÖNET A SEGÍTSÉGÉRT! http://www.gyorujbarat.hu/
  • 2014. október 22. szerda 18:09 Kiss Róbert: Szerintem amúgy rendőr kell. Esetleg rendőrnek látszó dolog. Jó ötlet...
  • 2014. október 22. szerda 17:46 Kiss Róbert: Tisztelt Szabó Tímea! Örülök hogy Ön egy szabálykövető polgár. De lássuk...
  • 2014. október 21. kedd 11:46 Szabó Tímea: Kedves Kiss Róbert! Ha helyesen olvasta volna a cikket, nem tartaná...
  • 2014. október 21. kedd 10:01 Kiss Róbert: Kedves Tímea! Hibának tartom a 30-as tábla kihelyezését: – aki az...
  • 2014. június 28. szombat 11:17 Dr. Svejkovszky Ferenc: Kedves Győrújbarátiak ! Szeretnénk tájékoztatni Önöket a...
  • 2013. május 13. hétfő 10:12 Dr. Svejkovszky Ferenc: DR. TIMAFFY LÁSZLÓ MŰVELŐDÉSI OTTHON ÉS FALUHÁZ avatása...
  • 2013. május 8. szerda 20:54 Török József: A Győrújbaráti Művelődési Házat Dr. Timaffy László Művelődési Otthon és...
  • 2012. szeptember 20. csütörtök 19:11 Tarjányi Tamás: Gratulálok, hogy végre elkészült a bölcsőde. Remélem, hogy sok...
  • 2012. szeptember 19. szerda 10:05 Kerti Piroska: Nagyon szép lett a bölcsi és klasszak a motorok is:-). Előbb-utóbb...
  • 2012. június 26. kedd 20:28 Bagó István: Nagyon szép ez az összeállítás! A faluközpont is szép lett, de néhány...
  • 2012. május 31. csütörtök 18:59 skaliczky Nándor: Nagyon jó volt a Szegedi vívótábor (mert én is vívok itt barátin)!...
  • 2012. május 7. hétfő 07:54 Török József: Kérek mindenkit, ki támogatja a volt Nagybaráti Iskola megmentését és IGAZI...
  • 2012. április 13. péntek 13:06 Halász Attila: Hurrá! Háromszoros…, Krisztának és hogy végre itt is olvashatunk...
  • 2012. január 22. vasárnap 21:25 Thürmer Ágnes: Kedves Svédáné Sztrakay Kriszta! Kisfiam szintén az Így neveled a...
  • 2011. december 13. kedd 21:17 Halász Erika: Gratulálok a győrújbaráti vívóknak!!!!!!!! Még most is sajnálom, hogy...
  • 2011. december 13. kedd 10:33 Őri Gyula: 1./ Nagybaráti iskola – A csatornázás idején részben a kivitelező...
  • 2011. december 5. hétfő 22:16 Török József: A szentek türelmesek. Ők értik, és megértik, miért előbbrevaló...
  • 2011. december 5. hétfő 14:35 Őri Gyula: Kedves mindnyájan! A halott épület kifejezésen ütköztem meg. Egy épület...
  • 2011. november 24. csütörtök 23:07 Török József: Kedves Feri! Azt hiszem, különösebben nem kell ismertetnem veled...