Gyerekszáj

A feleségem vezet egy naplót, illetve hármat, amiben a gyerekeink vicces mondásait, akcióit jegyzi fel. Mi jól szoktunk mulatni rajta, ha újra olvassuk. Nektek is vannak ilyen történeteitek? Írjátok ide hozzászólásként!

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)

8 hozzászólás Gyerekszáj

  • Szeli Zalán

    Az egyik kedvencem Bendi kis korából:
    Bendi: -Hogy is hívják, a szőrt az arcodon?
    Apa: –Borostának.
    Másnap megborotválkoztam.
    Bendi: -Apa, levágtad a söröstéd?

    VN:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (5 leadott szavazat)
  • Halász Attila

    Mindannyian tapasztaljuk, hogy kisgyerkőcök gyakorlatilag bármire megtaníthatók, legfeljebb, ha nem pontosan értik a szavakat, helyettesítik valami szerintük értelmessel.
    Nagylányom újabban a tanulás végső stádiumában az 5 éves kicsinek tesz fel az anyagból kérdéseket ,majd megtanítja neki a választ is. Rendszerint aztán felelet, vagy dolgozat zárja a közös tanulást, ahol kisHellának kell számotadnia tudásáról (megjegyzem, a metódus kitünően működik, mert azóta Dorka csillagosan hozza az ötösöket). A napokban nekünk szülőknek is szerették volna megmutatni mire jutottak együtt.
    Dorka: Mondj egysejtű állatokat!
    kHella: Csillogós papucsok.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (4 leadott szavazat)
  • Kiskutyánk fekete színű Labrador-Vizsla, azaz Lazsla fajtájú. Madzag kutyatápot eszik általában. Ez sötétbarna színű apró ropogtatnivaló. Egyik napon maradt egy kis tészta. Xavér fiam kérdése a következő volt: „Ha Madzag tésztát eszik, akkor kuvasz lesz?” Kb. negyed óráig nem tudtam válaszolni… 🙂

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 3.0/5 (2 leadott szavazat)
  • zolyomi

    Laura lányom két matematikai szösszenete:

    1. A barátaihoz ment játszani, és az ott tölthető időről alkudoztunk.
    Én: „Egy órát maradhattok!”
    Laura: „Jaj, apa, az olyan kevés! Nem lehetne inkább fél óra?”

    2. A tízóraiját nem mindig eszi meg. Esténként előkerülnek a maradékok, néha egészen nagy része megmarad. Múltkor büszkén újságolta:
    „Több, mint a felét megettem, úgyhogy legalább a háromnegyede megmaradt! …Vagy az egynyolcada?”

    VN:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)
  • Farkas Bogi

    Sziasztok!

    Hú nálunk Katica jóvoltából nagyon sok ilyen maradt fenn, mi is vezetünk már füzetet ennek:

    Lili: faragács = virgács

    Katica mesét mond: Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer öregasszony. Annak volt három gyönyörű lánya. Az egyiket úgy hívták, hogy Peti.

    Katica tudományos előadást tart: A dinoszauruszok hatalmas állatok voltak. Aztán egyszercsak kihaltak, és elásták magukat.

    Katica: Ezt az éneket Joe-tól tanultam. Joe a barátom, csak már meghalt, mert vérkeringést kapott.

    Katica mutat egy rajzot apának, amin színes irka-firka van. Kérdezte apa, hogy mi van a rajzon? Katica: Egy kiskacsa, csak nem látszik, mert szétpakolt.

    Még majd jövök, ha nálam lesz a füzet!
    Bogi

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 4.3/5 (4 leadott szavazat)
  • Farkas Bogi

    Következetes félrebeszélések:
    Fót szogadok
    Mogfosás

    A legjobb szerintem:
    Apa feldühödött, mikor a két lányka nem szogadott fót. Ekkor elkiabálja magát:
    Nem igaz már gyerekek, kivan tőlem az agyatok.

    Anya gurul a röhögéstől, apa csak néz, hogy ő tiszta ideg, anya meg csak röhög, mire leesett neki, hogy mit mondott és csak ennyit szólt: Fordítva.
    B.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 4.3/5 (3 leadott szavazat)
  • Anita

    Májat vágtam a konyhában. Anna lányom kérdezi: Mi ez?
    Mondom: Máj.
    Kérdése: És ebből lesz a májtás?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...