Egy kis szemétkedés

... tiszta Baráti ...

Fáradtan, koszosan, és elmélázva ülünk a tűz körül, a jól végzett munka érzése… nélkül.
Nem vagyunk sokan, sőt… nagyon is kevesen vagyunk… mi, akik rászántuk az időnket, és az energiánkat, hogy „mások” után takarítsuk a falut. A falut ahol „mások” is laknak.
Felkeltünk ezen a szomorkásan felhős szombati napon, összekészülődtünk, találkoztunk, terveztünk, aztán elindultunk a szemerkélő esőben, és csak szedtük, csak szedtük a rengeteg szemetet, amit „mások” eldobtak. Nem vagyunk hősök. Hétköznapi emberek vagyunk, akik szeretnének szép környezetben élni, és ezért tenni is hajlandóak… „mások” helyett is, „mások”-ért is… mint a hősök.
Elgondolkoztató nap volt, cifra dolgokat láttunk, és bizony még nagyon sokáig fogunk gondolkozni rajta, hogy néhány tárgy, hogyan és mikor kerülhetett oda, ahol rátaláltunk. Meglepően sok, kék, piros feliratos „Pasztőrözött tej”-es zacskó (6Ft/liter!!) hányódik a környezetünkben a ’80-as évekből, ami azt jelenti, hogy ezek a műanyag termékek sajnos 20-30 év után is épek, és elpusztíthatatlanok! Persze a java korunkbeli, talán csak pár napja eldobott, vagy éppen elszabadult papír vagy műanyag csomagolóanyag volt. A fő kérdés persze csak az marad; ki dobta el, ki szemetelt, de erre sajnos végképp nem tudunk válaszolni. Mi nem voltunk az biztos! Gondolom „mások” tették.
Furcsa dolog az emberi természet! Kerítésen belül, a saját telken senki nem szereti a rumlit, és a hulladékokat, de néhány méterre a telekhatártól, már akár az idők végezetéig el tudja nézegetni az elárvult szeméthalmokat, csendben szurkolva egy jótékony szélrohamnak, ami majd ott helyettük rendet rak. Szurdokaink, horgasaink telis-tele vannak a fent lakók által ledobált szeméttel, ami aztán a széllel, vízzel tovább folytatja útját az ismeretlen felé. Vajon mi járhatott a fejükben, amikor ezt tették? „Mások” biztos nem, legfeljebb saját maguk.
Aztán vannak, akik lelkiismeret furdalás nélkül kiszemetelnek az autójukból, vagy egy csendes estén lerakják a szemetüket valami elhagyatott helyen, s mintha mi sem történt volna, hazamennek. A nagybaráti temető melletti szabad területen valaki az összes szemetét kiborította, rengeteg használt pelenkával, törlőkendővel, és fültisztító pálcikával együtt. Fájdalmas felismerés volt, hogy egy ilyen lelkületű embertársunknak is lehet jogosítványa, sőt még gyermeke is! Ő is fel fog nevelni egy új embert, és majd azt is megtanítja neki, hogyan kell gyorsan és fájdalommentesen megszabadulni a háztartás hulladékától.
„Mások” tehát sokasodnak, de mi van velünk, az ellenoldallal? Örömmel jelenthetem, hogy mi is nevelünk gyermekeket, sőt sokan közülük el is jöttek velünk segíteni a szemétgyűjtésben. Persze ők még igazán nem fogják fel, miért is kell ezt csinálni, ahogy az a kisbaba sem, akinek a szülei kiszórták a kocsiból a pelenkákat, de legalább ezt látják, ebben nőnek fel. Tehát gyarapszik a sereg, készülünk a jövőbeni kihívásokra… mert az lesz bőven, annyi bizonyos.
Itt ülünk hát a tűz körül, és keressük a nap értelmét, melyet reggel még pontosan tudtunk, de mostanra kissé megfakult, reménytelenné vált. Sok helyet kellett ott hagynunk, mivel a szemét mennyisége, minősége és eloszlása, már munkagépek alkalmazását tenné szükségessé. Összeszedtük, elhordtuk amit tudtunk, látszatja is van, mégis félkész a munka…
hmm…
De talán példát mutattunk…
„mások”-nak!

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 4.4/5 (7 leadott szavazat)
Egy kis szemétkedés, 4.4 out of 5 based on 7 ratings

Nem lehet hozzászólni.

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

    Legutóbbi hozzászólások

    • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
    • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
    • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
    • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
    • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
    • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
    • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
    • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
    • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
    • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
    • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
    • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
    • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
    • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
    • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
    • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
    • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
    • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...