... tiszta Baráti ...
Fáradtan, koszosan, és elmélázva ülünk a tűz körül, a jól végzett munka érzése… nélkül.
Nem vagyunk sokan, sőt… nagyon is kevesen vagyunk… mi, akik rászántuk az időnket, és az energiánkat, hogy „mások” után takarítsuk a falut. A falut ahol „mások” is laknak.
Felkeltünk ezen a szomorkásan felhős szombati napon, összekészülődtünk, találkoztunk, terveztünk, aztán elindultunk a szemerkélő esőben, és csak szedtük, csak szedtük a rengeteg szemetet, amit „mások” eldobtak. Nem vagyunk hősök. Hétköznapi emberek vagyunk, akik szeretnének szép környezetben élni, és ezért tenni is hajlandóak… „mások” helyett is, „mások”-ért is… mint a hősök.
Elgondolkoztató nap volt, cifra dolgokat láttunk, és bizony még nagyon sokáig fogunk gondolkozni rajta, hogy néhány tárgy, hogyan és mikor kerülhetett oda, ahol rátaláltunk. Meglepően sok, kék, piros feliratos „Pasztőrözött tej”-es zacskó (6Ft/liter!!) hányódik a környezetünkben a ’80-as évekből, ami azt jelenti, hogy ezek a műanyag termékek sajnos 20-30 év után is épek, és elpusztíthatatlanok! Persze a java korunkbeli, talán csak pár napja eldobott, vagy éppen elszabadult papír vagy műanyag csomagolóanyag volt. A fő kérdés persze csak az marad; ki dobta el, ki szemetelt, de erre sajnos végképp nem tudunk válaszolni. Mi nem voltunk az biztos! Gondolom „mások” tették.
Furcsa dolog az emberi természet! Kerítésen belül, a saját telken senki nem szereti a rumlit, és a hulladékokat, de néhány méterre a telekhatártól, már akár az idők végezetéig el tudja nézegetni az elárvult szeméthalmokat, csendben szurkolva egy jótékony szélrohamnak, ami majd ott helyettük rendet rak. Szurdokaink, horgasaink telis-tele vannak a fent lakók által ledobált szeméttel, ami aztán a széllel, vízzel tovább folytatja útját az ismeretlen felé. Vajon mi járhatott a fejükben, amikor ezt tették? „Mások” biztos nem, legfeljebb saját maguk.
Aztán vannak, akik lelkiismeret furdalás nélkül kiszemetelnek az autójukból, vagy egy csendes estén lerakják a szemetüket valami elhagyatott helyen, s mintha mi sem történt volna, hazamennek. A nagybaráti temető melletti szabad területen valaki az összes szemetét kiborította, rengeteg használt pelenkával, törlőkendővel, és fültisztító pálcikával együtt. Fájdalmas felismerés volt, hogy egy ilyen lelkületű embertársunknak is lehet jogosítványa, sőt még gyermeke is! Ő is fel fog nevelni egy új embert, és majd azt is megtanítja neki, hogyan kell gyorsan és fájdalommentesen megszabadulni a háztartás hulladékától.
„Mások” tehát sokasodnak, de mi van velünk, az ellenoldallal? Örömmel jelenthetem, hogy mi is nevelünk gyermekeket, sőt sokan közülük el is jöttek velünk segíteni a szemétgyűjtésben. Persze ők még igazán nem fogják fel, miért is kell ezt csinálni, ahogy az a kisbaba sem, akinek a szülei kiszórták a kocsiból a pelenkákat, de legalább ezt látják, ebben nőnek fel. Tehát gyarapszik a sereg, készülünk a jövőbeni kihívásokra… mert az lesz bőven, annyi bizonyos.
Itt ülünk hát a tűz körül, és keressük a nap értelmét, melyet reggel még pontosan tudtunk, de mostanra kissé megfakult, reménytelenné vált. Sok helyet kellett ott hagynunk, mivel a szemét mennyisége, minősége és eloszlása, már munkagépek alkalmazását tenné szükségessé. Összeszedtük, elhordtuk amit tudtunk, látszatja is van, mégis félkész a munka…
hmm…
De talán példát mutattunk…
„mások”-nak!
Legtöbb hozzászólás