Ki akarják rúgni a jegyzőt?

A tegnapi testületi ülésen Dr. Bálló Ferenc képviselő kezdeményezésére zártkörű ülést rendelt el a Polgármester személyi ügyben. Az itt elhangzottak titkosak, de a napirend nyilvános: Győrújbarát jegyzőjének eltávolítása volt a cél, tudhatjuk meg Zólyomi Péter önkormányzati képviselő blog bejegyzéséből. Azt is megtudhatjuk, hogy határozat nem született. Egyébként az ülésen nem volt jelen a tanulmányi szabadságát töltő Dr. Tarjányi Tamás jegyző.

Ezzel kapcsolatban igyekszem megkeresni az érintetteket.

Egy kis törvényi háttér

Eddig nagyon nehéz volt egy köztisztviselőt elmozdítani a helyéről. Január elseje óta viszont egy törvényi módosítás ezt indoklás nélkül lehetővé teszi. Egy korábbi törvény hasonló rendelkezéseit az alkotmánybíróság már alkotmány ellenesnek minősítette, ennek a paragrafusnak a tárgyalását pedig tegnapi ülésére tűzte napirendre az Alkotmánybíróság.

Az alábbi két kérdést szeretném feltenni az érintetteknek:

  1. Ön szerint a jegyző hogy végzi a munkáját?
  2. Indokoltnak tartja a leváltását?

Először Juhászné Árpási Irmát, polgármesterünket próbálom kérdezni:

SzZ: Zólyomi Péter közzétett egy blog bejegyzést, ahol nyilvánosságra hozta a zárt ülés napirendi pontját, ennek szeretnénk utánajárni a Baráti Ponton…

Juhászné Árpási Irma Polgármester: Amíg kiadható információink nem lesznek addig kérem várjon. A zárt ülésről a polgármesternek a következő ülésen kell tájékoztatást tenni. […] Tájékoztatom Önt arról, hogyha lesz érdemben miről beszélni.

SzZ: Ettől függetlenül feltehetek Önnek egy olyan kérdést, hogy a Jegyző úr jól végzi-e a munkáját, meg van-e elégedve vele?

Juhászné Árpási Irma Polgármester: Erről később beszéljünk, nagyon szívesen nyilatkozok önnek de nem most.

Második hívásommal az alpolgármestert kerestem meg:

SzZ: […] van-e arról véleménye, hogy a  jegyzőnk hogy végzi a munkáját?

Dr. Palla Roland: Természetesen van de egyelőre szeretném magamban tartani. Természetesen mindenkinek van saját véleménye, és majd ha aktuális lesz beszélünk róla. Remélem pénteken már többet tudok mondani.

Zólyomi Péter képviselő

SzZ: […] Ön szerint a  jegyzőnk hogy végzi a munkáját?

Zólyomi Péter képviselő: Nagyjából a blog bejegyzésemben benne van. Szerintem jól. Nem mondom hogy 100 százalékos, de az előző jegyzőnél lényegesen jobban. Nem gondolom, hogy bármilyen indokot fel lehet hozni, ami miatt őt fel lehetne állítani, nem értem ezt az egész eljárást. […] Nyilván van olyan dolog amit nem csinál tökéletesen, vagy elfelejt, mint mindenki más, aki dolgozik.

SzZ: Indokoltnak tartja a leváltását?

Zólyomi Péter képviselő: Nem.

Dr. Tarjányi Tamás Győrújbarát jegyzőjét szabadságán értem utol.

SzZ: Mi állhat a kezdeményezés hátterében amiben a munkaviszonyának az indoklás nélküli megszüntetését indítványozták?

Dr. Tarjányi Tamás jegyző: Nem tudom. Meglepetésként ért a tanulmányi szabadságom alatt a polgármester telefonja tegnap este, amiben közölte velem a testület döntését. Ma fogok találkozni a Polgármester Asszonnyal, utána többet tudok mondani.

Szándékom szerint követni fogjuk az eseményeket és tájékoztatunk a fejleményekről.

Új fejlemények:

Valakinek az az érdeke, hogy nagyon gyorsan pörögjöneke az események, holnap 13:30-kor rendkívüli testületi ülés lesz:

Meghívó

Győrújbarát Község Képviselő-testületének rendkívüli ülését a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 30. § és a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2009. (IV. 28.) önkormányzati rendelet 17. § (3) bekezdése és 19. § (2) bekezdése alapján

2011. március 24-én, csütörtökön 13:30 órára

összehívom, az ülésre ezennel tisztelettel meghívom.

Az ülés helye: Művelődési Otthon és Faluház (Győrújbarát, Liszt Ferenc u. 9.)

A rendkívüli testületi ülés sürgős összehívásának oka: Az új jegyzői pályázatot mielőbb ki lehessen írni, illetőleg a pillanatnyilag fennálló helyzet normalizálódjon.

A képviselő-testület nyilvános ülésének javasolt napirendi pontja a következő:

1. Dr. Tarjányi Tamás jegyző közszolgálati jogviszonyának megszüntetése indokolás nélküli felmentéssel (Ktv. 17. § (1) bekezdés)

Előadó: Juhászné Árpási Irma polgármester

2. Az aljegyző megbízása a jegyzői állás betöltésére irányuló pályázat kiírására

Előadó: Juhászné Árpási Irma polgármester

3. A jegyzői állás betöltetlensége idejére az dr. Pék Szabolcs aljegyző megbízása a jegyzői feladatok ellátásával

Előadó: Juhászné Árpási Irma polgármester

Győrújbarát, 2011. március 23.

Juhászné Árpási Irma

polgármester

A fejleményekről a következő írásunkban olvashatsz.

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 4.0/5 (8 leadott szavazat)
Ki akarják rúgni a jegyzőt?, 4.0 out of 5 based on 8 ratings

8 hozzászólás Ki akarják rúgni a jegyzőt?

  • N. Dávid

    Csak nem keresztbetett szegény a póginak?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)
  • Ágoston

    Kedves Zalán!
    Ön olyan naív. Miért kérdés az, hogy ki fogják-e? Ki fogják. Kijelentő módban. Ha nem törvénytelenül járnak el, akkor már kedden kirúgták volna.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)
  • jóhatudod

    Kéz kezet moss! A hivatásától eltiltott, bíróságtól elmarasztalt képviselőnk megkapta a kézi csapatának azt a zsét amit a falu gyerekei nem kaphatnak meg ( vannak gyerekek akik nem tudnak részt venni az úszás oktatáson, mert nem tud a szülője 5000Ft-ot kifizetni.)Ezek mind baráti gyerekek, de nem tudják a jegyzőt eltakarítani a polgármester útjából. Cserébe a Pm helyett( mert ő csak sodródik a negatív eseményekkel :)benyújtotta a felmentésről a javaslatát. Kérdés: Azok a képviselők, akik civil szervezeteket is képviselnek és megszavazták a saját pénzbeni támogatásukat, a lelküket és az eszüket is eladták-e? Talán nem!?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (1 leadott szavazat)
  • Kocsár Károly

    Egy még meg sem hozott döntés utáni helyzet a sürgősség oka!

    Gratulálok!

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (1 leadott szavazat)
  • N. Dávid

    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/indoklas_nelkul_felmentik_a_gyorujbarati_jegyzot/2210096/

    Fentről egy hsz. :
    Itt a jegyző azért áll útjában pár embernek, mert nem engedi a régi mutyit 🙂
    Mikor bejött a hivatalba, rögtön rendőrt hívott, mert feltörték a számítógépét, és szerencsére volt esze, mert
    nem jött el a gyűlésre, beteget jelentett (Nem mondanám etikusnak ezt a dolgot, de bízzunk abban, tényleg beteg lett.), de ebben a helyzetben ez volt a legjobb.
    Én amondó vónék, hogy most amíg a jegyző beteg, minden Győrújbaráti árgus szemekkel figyelje a testületi üléseket, kihirdetett közleményeket, stb., mert elképzelhető, hogy hama okosba történik egy s más.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 4.3/5 (4 leadott szavazat)
  • ÉN

    Ki az a dr. Bálló?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)
  • ÉN

    Az utakról nem beszélek, mert úgysem változik semmi. A jegyző úr elismert közigazgatási szakember. pl Ő tartotta a Ket. továbbképzést Bp-n szakembereknek. A képviselőtestület benne a polgármester asszonnyal vicc.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (4 leadott szavazat)
  • Krammer Melinda

    Tamás ne hagyd magad, veled vagyunk!

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...