Baráti utak

A győrújbaráti utak siralmas állapotban vannak.

A Baráti Blogon hangzott el a mondat, hogy kevés olyan feladata van az önkormányzatnak, amely oly sokakat érint mint az utak állapota. Sokak gyereke iskolás, óvódás, sokan tagjai civil szervezeteknek, ez mind-mind költség az önkormányzati kasszából. Az utakat viszont mindenki használja. Néhányak szerint ez az önkormányzat sikerességének fokmérője. Gyakran hallani olyan településekről, amelyeknek szerényebb lehetőségei vannak mint Barátinak és lényegesen jobb utakkal bírnak mint mi.

Közútkezelős utak

Az aszfaltos utak közül a Közútkezelő gondozásában lévő útjaink talán a legrosszabbak. Ezen utak rossz állapotáról az önkormányzat közvetlenül nem tehet, fenntartásuk nem az önkormányzat feladata.  (Fő út, Veres Péter út, Liszt Ferenc út, Petőfi út, Arany János út, Csárdasor és a 82-es bekötőút) Persze talán elvárhatjuk, hogy megoldást találjon a falu vezetése erre a problémára is. Elvárhatjuk, hogy járjon közbe a polgármester, érvényesítse összeköttetéseit és igenis legyenek jobbak az utak. Erre nem látszik más megoldás.
Tudnunk kell viszont hogy  a 3, 4 jegyű számmal azonosított közútjainkat a felújítás szempontjából nagyon hátra sorolják, gyakran a két számjegyű utak is komoly javításra szorulnának ilyen pedig nekünk nemigen jutott. Az utak számozása rangsort is jelent, Baráti nagyon hátul van.

Az Élhető településközpont beruházás is úgy fog megvalósulni, hogy az út mindkét oldalán több tízmilliós építkezés folyik, de az útburkolat nem változik, mivel az nem önkormányzati kezelésben van.

Szerda délelőtt beszéltem Juhászné Árpási Irma polgármesterrel és az utakról kérdeztem.
Májusban várható a Közútkezelővel egy szerződés aláírása a baráti utakkal kapcsolatban. Sajnos nem számíthatunk új aszfaltrétegekre, de a szokványos kátyúzásnál többre kaptunk ígéretet.

83133-as út (forrás: utadat.hu)

83133-as út (forrás: utadat.hu)

Évek óta napirenden van a győri Hegyalja út és győrújbaráti folytatásának a Veres Péter utcának a felújítása, sőt kerékpár út létesítése is tervben van ezen a nyomvonalon. Nemrég tárgyalt ez ügyben Borkai Zsolttal, Győr város polgármesterével Juhászné Árpási Irma, de sajnos konkrét időpont nincs a megvalósításra ebben az esetben sem.

A 82-es bekötőúttal talán mégis történni fog valami.
Sok ismerősöm „leírta” a Baráti Blogot, mondván, hogy csak a gyűlölködés, gáncsoskodás folyik ott, meg a szélmalomharc az érvtelen elvakultsággal szemben. Jelentem történnek ott pozitív dolgok is. Összefogás bontakozik ki a 82-es bekötőút útburkolati jelekkel történő ellátására. Sajnos a közútkezelő részéről nem várhatunk segítséget ezen a területen sem. Konkrét lépések is történtek már az ügyben, reméljük az önkormányzat anyagi támogatásával és néhány nagylelkű vállalkozó hozzájárulásával megvalósulhat a terv. Polgármesterünk támogatásáról biztosította a kezdeményezést, várja a kapcsolatfelvételt a szervezőktől. Sikeres kivitelezést kívánok.

Önkormányzati utak

Az önkormányzat a saját kezelésében lévő utak esetén már régen alkalmazza azt a megoldást, hogy a lakók által összeadott pénzt egészíti ki és ebből aszfaltozza le az utat. A költségvetésben is rendszeresen van elkülönített rész erre. Nyitva áll a lakóközösségek előtt a lehetőség, hogy járuljanak hozzá anyagilag az út burkolásához és akkor az önkormányzat elvégezteti a munkát. Ennek a gyakorlatnak az etikusságát az önkormányzat részéről sokan megkérdőjelezik, mondván, hogy ennek a fedezetét adókban már lerótták. Ennek ellenére tény, hogy számos esetben már így született megoldás.

Egy legendásan rossz állapotú utcában lakó barátom véleményét szeretném még megosztani veletek. „Leginkább a kilátástalanság bosszant. Nem tudom, hogy lesz-e valaha aszfalt az utcánkon, nem bíztatnak ezzel. Sokkal könnyebb lenne, ha azt mondanák, hogy mondjuk 6 vagy akár 10 év múlva leaszfaltozzuk az utcát, mint a teljes bizonytalanság. Ha minden évben van keret utat csinálni, akkor miért nem lehet egy menetrendet felállítani az utak burkolására?”

Tényleg, nem lehetne ütemezni Győrújbaráton az útburkolást hosszú távra?

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 5.0/5 (1 leadott szavazat)
Baráti utak, 5.0 out of 5 based on 1 rating

1 hozzászólás: Baráti utak

  • Alonso

    Kedves Zalán!

    A Baratiblog.hu talán azért változott olyanná, amilyen lett, mert az emberek máshol már nem kaptak teret a véleményük, a felháborodásuk kinyilvánítására. Zárt ajtók mindenhol, titkos ülések és döntések, tizensok éve lebegtetett ígéretek, hogy majd ez, meg az történik, és semmi. Mindenhol csak a gyanú árnyéka, meg a mindenki által ismert pletykák. És nemhogy tiszta víz kerülne a pohárba, hanem az eddigi is csak zavarosabb lesz.
    Az a blog sajnos az emberek elégedetlenségét adja vissza, és hű képet mutat a mai győrújbaráti közállapotokról.
    Jó kezdeményezés a személyes megmozdulás, ez a helyes út, félpályás útlezárások, lakossági megmozdulások, eek talán eredményt érnek.
    De irigylem Önt a naivitásáért, hogy még elhiszi az ígérgetéseket a polgármester szájából.
    Én azt látom, hogy a környék legtöbb és jóval szegényebb településének minden útja jobb állapotban van, mint a mieink itt Győrújbaráton. Szánjon rá egy fél napot és kerüljön egyet néhány településen. Talán el kellene kezdeni gondolkodni a megoldáson, de akkor itt is felütnék a fejüket a negatív gondolatok. Talán nem ok nélkül. Mert minden út Rómába, vagyis esetünkbe a falu közepén álló nagy házba vezet.
    Közben van egy képviselő-testületünk, amely mindenre fordít pénzt, saját magának is osztogat, de valahogy mégis néma csöndet érzek az önkormányzat felől.
    Sok sikert a szombati rendezvényhez, sajnos nem tudok elmenni, de legközelebb szívesen részt veszek bármilyen megmozdulásban!

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (2 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...