Polgármesterünk nyilatkozik a jegyző eltávolításáról

Győrújbarát néhány önkormányzati képviselője kezdeményezte Dr. Tarjányi Tamás jegyző indoklás nélküli felmentését. Az ügyben már megkérdeztük az egyik indítványozót Dr. Palla Roland alpolgármestert, Jegyző Úr is élt a lehetőséggel, hogy elmondja véleményét. Tegnap fogadott Juhászné Árpási Irma polgármester és megtisztelt kérdéseinkre adott válaszával.

SzZ: Hogy jellemezné a viszonyát a Jegyző úrral?

Juhászné Árpási Irma polgármester: A két ülés között a polgármester a képviselő testületet képviseli. Jelen esetben a képviselő testületnek van egy határozata amiben fel kívánja menteni a Jegyző Urat indoklás nélkül. A cél az indoklás nélküliséggel az volt, hogy rövid úton és békében váljanak meg egymástól. Én azt gondolom, hogy az elmúlt évek mutatják azt, hogy nézetkülönbségek mindenhol vannak és lesznek.

SzZ: Olvasta a Dr. Palla Rolanddal készült interjút a Baráti Ponton?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Beszéltem Palla Úrral és ő azt mondta, hogy a nyilatkozathoz neki joga van és úgy nyilatkozik, ahogy gondolja.

SzZ: Az Alpolgármester az eltávolítás egyik okaként a hivatal megosztottságát, két pólusra szakadását említi, ami a két vezető közötti megromlott viszonyból adódik.

Juhászné Árpási Irma polgármester: A Kisalföldnek is azt nyilatkoztam és Önnek is azt tudom mondani, hogy született egy döntés, a képviselő-testület döntése. A Jegyző Úr keresőképtelen, így érdemben nem tudott a testület döntést hozni. Hogyha a Jegyző Úr keresőképes lesz majd eldőlhet, hogy mikor tárgyal a képviselő-testület. A munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorolja. Ez a hivatalos álláspont, és én ezt képviselem.

SzZ: Ha jól értem, akkor ebben a kérdésben a véleményét nem ismerhetjük meg?

Juhászné Árpási Irma polgármester: A törvény azt mondja, hogy a képviselő-testületet a két ülés között a polgármester képviseli. Tehát a testületnek a döntését tudom elmondani. Jelen esetben, mint polgármester beszélek önnel és nem mint magánember.

Ha a Jegyző Úr úgy gondolja, hogy szeretne velem bármit is megbeszélni, szívesen állok a rendelkezésére, de erről eddig nem értesített.

SzZ: Hogyan tudja a hivatal ellátni a feladatait, úgy, hogy a jegyző és az aljegyző is betegszabadságon van?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Be kell jelentenünk a közigazgatási hivatalnak ezt az állapotot, ezt meg is tettük. Jegyzőt csak jegyző helyettesíthet, fel kell vennem a kapcsolat a környező települések jegyzőivel, kell valakit találni, aki elvállalja. A helyettesítéshez pedig mindkét település képviselő-testületének hozzá kell járulnia.

SzZ: A Jegyző Úr hosszan sorolta a folyamatban lévő pályázatokat és rendkívüli feladatokat, amiket most a hivatalnak meg kell oldania. Ha egy új jegyző kerül ide Ön szerint mennyi idő alatt tud a munkakörébe beletanulni, szenvedi-e kárát a falu egy ilyen átállásnak?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Én bízom benne, hogy Aljegyző Úr hamarosan meggyógyul és helyettesíteni tudja a Jegyző Urat, ahogy erről a törvény is rendelkezik.

SzZ: Úgy látom, hogy a tisztázatlan pletykák sokat árthatnak embereknek, a falunak, megengedi, hogy szembesítsem két ilyen hírrel?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Kérdezzen nyugodtan.

SzZ: A leváltás hátterében jelentős szerepe van az Ön befolyásoló hatásának a testület tagjai felé. A testület az Ön befolyására ítéli meg rossznak a jegyző munkáját.

Juhászné Árpási Irma polgármester: Én azt gondolom erről, hogy minden képviselő-testületi tag önálló személyiség, mindenki önállóan döntötte el hogy képviselő lesz, nem tudhatta előre kivel fog együtt dolgozni, illetve, hogy egyáltalán megválasztják-e. A döntéseiket is egyedül hozzák meg, azt hiszem, hogy önállóan el tudják dönti azt, hogy mit akarnak és mit szeretnének.

SzZ: Az hogy a képviselő testület és jegyző viszonya megromlott, akkor ez miben gyökeredzhet?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Erre is azt tudom mondani önnek, hogy polgármesterként a testületet kell képviselnem, a testület határozat akaratát nyilvánította a meghozott határozatában, hogy nem akarja a döntését megindokolni. Ha válaszolnék akkor nem hajtanám végre a testület határozatát.

SzZ: Azt mondta, hogy „a képviselő testület határozott döntése az indoklás nélküli felmondás”. Nem érzi Ön úgy, hogy a barátiaknak magyarázattal tartozik Ön és a testület?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Az indoklás nélküliben benne van maga az, hogy nem szükséges indoklás. Erre a törvény lehetőséget ad és gondolom, hogy a jogalkotónak ezzel mi volt a szándéka.

SzZ: Igen a törvény betűje erre lehetőséget ad, de akkor nem a törvény miatt, hanem talán az erkölcs miatt, indokolni kéne a testületnek a döntést és el kéne mondani, hogy mik az okok?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Ha elhatároztam, hogy indoklás nélküli a felmondás, akkor ha egy rossz szót is szólok az érintett személyről, abban a pillanatban már nem indoklás nélküli a felmondás. Ha bárki bármit mond, akkor nem tartotta be ennek a törvénynek a passzusát.

SzZ: A második pletyka: a jegyző elküldése csak egy „tisztogatási sor” első állomása, a következők az előző ciklusban idekerült vezetők lesznek. Az óvoda és az ÁMK vezetője.

Juhászné Árpási Irma polgármester: Igen? (nevet, meglepődik) Látja ezért nincs alapja semminemű magyarázkodásnak, mert aki ezt terjeszti, annak fogalma sincs az itteni jogviszonyokról. Az óvoda vezetőjét az ÁMK bízza meg, az ő munkaviszonyáról nem a testület dönt. Az ÁMK igazgató kinevezése határozott időre szól, így őt nem lehet leváltani.

Még egy pletykát szeretnék eloszlatni, az ÁMK-ra nyert pályázat miatt az ÁMK működését fenn kell tartani.

SzZ: Mint polgármesterrel beszélgettem Önnel, megkérdezhetem a személyes véleményt?

Juhászné Árpási Irma polgármester: Majd, ha túl leszünk ezeken az eseményeken.

SzZ: Köszönöm szépen, hogy fogadott és válaszolt a kérdéseimre.

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 2.0/5 (12 leadott szavazat)
Polgármesterünk nyilatkozik a jegyző eltávolításáról, 2.0 out of 5 based on 12 ratings

7 hozzászólás Polgármesterünk nyilatkozik a jegyző eltávolításáról

  • Alonso

    Jól áll a pm-nek a vörös 🙂

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (2 leadott szavazat)
  • farkasb

    Alonso:
    Hihihihi 🙂

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (1 leadott szavazat)
  • farkasb

    Van ugyan saját véleményem, de sajnos nem mondhatom el, ne haragudjatok.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 1.0/5 (1 leadott szavazat)
  • ugysemlesz

    Tessék, egy tökéletes báb. Mindjárt megsajnálom szegényt. Még egy rohadt önálló gondolata sem lehet. Óh jaj, most mi lesz velünk győrújbaráti polgárokkal, nem tudhatjuk meg milyen okos és önállóan gondolkozó polgármesterünk van, hiszen ő ebben, és minden más, nem túl nagy népszerűségnek örvendő döntésnél a testület mögé bújik.
    Azt sem értem, hogy arról miért nem beszél senki, hogy csak május 31-ig kell táppénzen lennie a jegyzőnek, utána már kötelező lesz megindokolniuk a döntést, mert ez a törvény hatályon kívül lesz akkor már. Ha pedig nem adnak elfogadható és VALÓS magyarázatot, akkor mehetnek a munkaügyi bíróságra. Na ott ki fogja vajon képviselni a testületet?

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (2 leadott szavazat)
  • Győri

    Remélem a Jegyző Úr elhúzza a táppénzes állományát májusig.
    De mindig az erősebb kutya b….ik. – ez mindenütt így van . Ha nem úgy teszel, ahogy a hatalomnak kedvez, ki vagy rúgva.De nagyon elfelejtik a hatalma/sok/, hogy honnan jöttek.
    Ami ott folyik abban a hivatalban, szerintem kimeríti a törvénnyel való visszaélés fogalmát. Kirúgják a Jegyzőt, mert nem hajlandó együtt működni olyan dolgokban , ami talán nem egészen tisztességes.
    Ilyen világot élünk sajnos!

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (2 leadott szavazat)
  • Igazmondó

    Tisztelt Firstlady gratula a bátor és merész „vas”kézben tartásért igen-igen aki nem oda való az tűnjön el a baráti közéletből. És barátit csak IGAZ BARÁTI igazgassa és nem holmi bevándorló csürhe.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 2.3/5 (3 leadott szavazat)
  • Alonso

    Friss értesülés, miszerint a jegyzőt tegnap elbocsátották.
    Ahogy olvastam, nem akart (nem tudott) már ő itt dolgozni. Van, aki tud elegánsan távozni. Ez van, Győrújbarát ismét Juhászné kiskirálysága kontroll nélkül. Lehet vinni a kacsát, meg a disznót a hivatalba megint.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (4 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...