A Nagybaráti Iskola megmentése? Bontása?

Ismételt Felhívás Győrújbarát Lakóihoz!

Szent István Emlékpark fog épülni a dédapáink által épített iskola helyén, ha mi nem fogunk össze és nem akadályozzuk meg.

A Baráti Hagyományőrző Egyesület nevében szeretném megköszönni, mindenkinek, aki támogatja célunkat és részt vesz velünk együtt ebben az egyáltalán nem könnyű munkában.

Egyre többen vagyunk.

Az Önkormányzat Szent István Emlékparkot akar annak az épületnek a helyére, melyet mi szeretnénk a falunak megmenteni és felújítani.

Munkánkat megnehezíti, hogy az Önkormányzat sajnos nem követi az általa a Közművelődési rendeletében kitűzött céljait, és további akadályokat gördít törekvéseink elé.

Részlet az 1/2013.(II.13.) önkormányzati rendelet 4§. (1).-ból

Az alábbiakban mindenki megtekintheti, az Önkormányzat határozatára /12/2013.(II.12.)Kt.Határozat/ elkészített és március 28-án beadott anyagot, melyet a támogatók nélkül nem tudtunk volna összeállítani. Örömmel fogadunk mindenkit, aki még nem tudott tevékenységünkről, vagy nem ismerte céljainkat és az anyag elolvasása után úgy dönt, hogy közénk áll, vagy támogat bennünket. Bízunk falunk lakóinak józan ítélőképességében.

Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk, és előbb érjük el céljainkat.

Jelentkezőket támogatóként, tagként vagy mindkettőként az alábbi telefonszámokon, vagy interneten keresztül várjuk. Sürget az idő. Sok időnk nincs.

Török József :20/9338065
Email:rodin1950@gmail.com.

Deéné Nagy Teréz Mara: 20/3816624
Email: deenenagyteri@gmail.com

GYŐRÚJBARÁTI ISKOLA FELÚJÍTÁS, ÁTALAKÍTÁS

Győrújbarát, István út 44.

1. A 70-es években épült épületrész bontása:

A bontási engedély az önkormányzatnak már rendelkezésére áll.

A bontás felajánlásokból elvégezhető, melynek költsége: 1 425 000.-Ft. A bontási munkákat 4 építőipari vállalkozó és 6 szállítással foglakozó cég vállalta.

2. A régi épületrész felújítására ütemterv:

I.Ütem: Az életveszély elhárítása:

a bontás utáni helyreállítást 4 Győrújbaráti építőipari vállalkozó cég vállalja

  • 2 db fa födémgerenda csere
  • Szarufák javítása.
  • Cserép pótlása – a lebontott anyagból.
  • Az ablakok beüvegezése.
  • A környezet rendezés. /Nem parkosítás/. Ezt a tagok felügyelet mellett elvégzik.

II. Ütem: Az épület felújítása:

A felújításra a továbbiakban szakaszosan kerül sor és ennek megfelelően a használatbavételt is szakaszosan tervezzük. Az elkészült épületrészeket felújítás után azonnal használatba vennénk. (5 szakasz 5 évre elosztva).

3. Költségvetés a helyreállításra:

A projekt két ütemének (I. Új épületrész bontása és állagmegóvás, II. Régi épület felújítása) építész által tervezett összköltsége: 24 707 850.- forint.

Az Egyesület által összegyűjtött anyag és munkafelajánlások részletezve az alábbiak:

a/ Az egyesület részére 29 fő magánszemélytől és 2 társaságtól összesen mindeddig 745200.- forint összegű felajánlás érkezett.

b/ Az építőipar különböző szakterületein működő vállalkozások tevékeny szerepvállalásként az alábbi felajánlásokat tették, melyek a projekt költségeihez bevételi oldalon számszerűsíthetőek:

Tervezés 380000.-
Engedélyek beszerzése 100000.-
Műszaki ellenőri feladatokat 480000.-
ablakszigetelés 10 óra
ablakfelújítás 300000.-
kőműves munkák 80 óra
villanyszerelés 100 óra
víz, gáz, központi fűtés szerelés 100 óra
Anyagok /térburkolat, kavics stb/ 3000000.-
Építőipari munka 300 óra
Riasztó berendezés és kialakítás 150000.-
Összesen: 590 óra 4410000.-

A 590 óra 2.000 forint rezsi óradíjjal számolva 1 180.000 forint összegű felajánlást jelent.,

c/ 103 fő tag tagdíja: 123600.-Ft

d/ 51 fő pártoló tag felajánlása: 30000.-Ft

a/ 745200.-

b/1 4 410000.-

b/2 1 180000.-

c/ 123600.-

d/ 30000.-

Összesen felajánlott összeg: 6 488800.-Ft

A gyűjtést és a tagtoborzást folytatjuk.

Az épület felújítását és annak üzemeltetését mindenképpen Győrújbarát Önkormányzatával együtt, az Önkormányzattal szorosan együttműködve kívánjuk megoldani.

Mindehhez számítunk az Önkormányzat támogatására, pénzügyi segítségére, az építészeti költségkalkuláció és a felajánlások közötti forráshiány biztosítására.

Ennek részeként számolunk az önkormányzat költségvetésében már szereplő, az épület elbontására és a tervezett tér kialakítására kalkulált pénzeszközzel.

Az önkormányzati költségvetésben tervezett előirányzat és a felajánlások különbözeteként hiányzó összeg előteremtésére pályázati források bevonását is lehetségesnek tartjuk, egyben ebben – pályázat figyelés, pályázati dokumentáció elkészítése – kérjük az önkormányzat segítségét. Itt számítunk Horváthé Csala Ágnes képviselő asszony felajánlására, hogy figyeli a pályázatokat és segít azok megírásában. Előre is köszönjük segítségét.

Az egész munkálatok elvégzésére és anyagköltségekre a költségbecslést mellékelten csatoljuk.

A költségbecslés 4 és 7. pontjában szereplő összegekre és anyagköltségekre akkor lesz szükség, ha pályázni tudunk turista szállások kialakítására, mivel ebből az egész tetőszerkezet átalakítását is meg tudjuk oldani.

4. Épület hasznosítása:

– Győrújbarát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.13.) rendeletének egyes pontjaira építettük fel. Maximálisan szeretnénk az alábbi pontok megvalósításában részt venni: a rendelet 1 § (1) (3),(7),(8) és (9), a 4§ (1)/a.), b), l) és o).

Az épület hasznosítása pontokba szedve:

1./Török József helytörténei gyűjteményének kiállítása, mely több régi szakmának a komoly gyűjteménye./4§.b) és o) pont.

2./A falunkban a gyermekeink munkája során /Honismereti tábor/ összegyűjtött komoly honismereti gyűjtemény kiállítása. Bízunk benne, hogy gondos emberek sok mindent megőriztek belőle. 4§. b) pont.

3./A faluban már más emberek által feltárt, összegyűjtött anyag kiállítása, feldolgozása. 4§. b) pont.

4./ A faluban élt híres, vagy kevésbé híres, de az itt élő emberek sorsát, életét meghatározó személyek tevékenységének feltárása és annak kiállítása.

5./ A faluban élő, vagy élt emberek kézimunkáinak összegyűjtése, kiállítása, rendszerezése.

6./ A még fellelhető iskolai tablóink összegyűjtése, felújítása és kiállítása.

7./ Az osztálytalálkozók megtartása, hogy ne vendéglőben, hanem eredeti helyszínen lehessen megtartani.

8./ A tetőteret úgy alakítanánk ki, hogy turistaszállásra megfelelő lenne. /Feltételesen, ha a megfelelő pénzeszközöket sikerül előteremteni./.

9./ Kihelyezett történelem órák megtartása. Pályaválasztást is segíthetik az itt kiállított szakmákról tartott előadások.

10./ Későbbiekben, ha lehetőség nyílik rá az anyagot elektronikusan is fel kell dolgozni.

Ehhez a költségvetés:

Pályázatokból, amihez igénybe vennénk Horváthné Csala Ágnes segítségét.

A felajánlásokat továbbra is igénybe vennénk, és gyűjtenénk.

A községben élő emberek segítségét is igénybe vennénk a kiállítások megszervezéséhez és az anyag feldolgozásához. A faluban sokféle szakmában dolgozó ember él, akik szívesen vállalnának részt ebben a munkában.

Jótékonysági bálokat, és egyéb rendezvényeket szerveznénk.

Az épületben kialakított garzonlakást kiadnánk, olyan lakónak, aki vállalja a gondnoki munkát a szállás fejében.

A rendezvényterem turista szállásként kiadható lesz, mihelyst elkészül.

Számítanánk az önkormányzatra is kb 50%-ban.

A 4. pont megvalósulása 2015-től folyamatosan.

A beadványt elkészítette a Baráti Hagyományőrző Egyesület a Győrújbaráti Önkormányzat által hozott 12/2013.(II.12.) Kt. Határozatra.

Győrújbarát, 2013-03-28

GYŐRÚJBARÁTI ISKOLA FELÚJÍTÁS, ÁTALAKÍTÁS

Győrújbarát, István út 44.

KÖLTSÉGBECSLÉS

Anyagár Díj
1./ Épület tervezése, engedélyek beszerzése 480.000.-
2./ Meglévő épület bontása 595.000.- 830.000.-
3./ Tereprendezés, ültetvényezés 190.000.- 80.000.-
4./ Helyszíni beton és vasbeton szerkezetek 1.320.000.- 850.000.-
5./ Falazott kőműves szerkezetek 965.000.- 690.000.-
6./ Szigetelések, hő- és hangszigetelések 1.460.000.- 525.000.-
7./ Tetőszerkezetek és héjazatok, fafödém javítás 3.390.000.- 920.000.-
8./ Zsaluzatok és állványozás 200.000.- 95.000.-
9./ Vakolatok 310.000.- 132.000.-
10./ Burkolatok 430.000.- 315.000.-
11./ Bádogos szerkezetek 80.000.- 65.000.-
12./ Épületasztalos szerkezetek 830.000.- 260.000.-
13./ Épületlakatos szerkezetek 80.000.- 65.000.-
14./ Szobafestés, mázolás 455.000.- 373.000.-
15./ Villanyszerelés 1.150.000.- 630.000.-
16./ Víz és csatorna 390.000.- 250.000.-
17./ Épületgépészeti szerelvények 730.000.- 320.000.-
Anyag és díj 12.575.000.- 6.880.000.-

I. épület anyag és díj összesen 19.455.000.-

ÁFA 27 % 5.252.850.-HUF

Összes költség: 24.707.850.-HUF

Győr, 2013-03-27

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 4.8/5 (16 leadott szavazat)
A Nagybaráti Iskola megmentése? Bontása?, 4.8 out of 5 based on 16 ratings

Nem lehet hozzászólni.

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

    Legutóbbi hozzászólások

    • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
    • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
    • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
    • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
    • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
    • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
    • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
    • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
    • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
    • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
    • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
    • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
    • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
    • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
    • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
    • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
    • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
    • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...