Győrújbaráti Sárkányok

Még mielőtt valaki félreértené a címet: nem a győrújbaráti hölgyekről lesz szó. Bár ők is részesei a történetnek, de valójában egy sportágat szeretnék népszerűsíteni

edzés

Baráti sárkányok - edzés

Tavaly áprilisban jött a hír, hogy tavasszal a győri sárkányhajó-fesztiválon győrújbaráti csapat is indul. Rábeszéltek az indulásra és nem álltam ellen. Aztán úgy tűnt, nélkülem is megvan a hajó legénysége. A verseny időpontja május 8, szombat volt. Csütörtök este kaptam egy telefont Bruszt Lacitól, hogy szombaton sárkányhajó. Mondtam: tudom, megyek szurkolni. Laci annyit mondott: „Evezni kell, nem szurkolni. Holnap egy edzés, holnapután verseny”.
Én életemben nem űztem vízi sportot, így némi bátorság kellett ehhez a „mélyvízhez”. Péntek délután aztán megmutatták, milyen a hajó, hogy néz ki egy evező, hogy húzzuk, tartjuk, emeljük ki a vízből. Hatalmas élmény volt, teljesen kikapcsoltam minden mást, csak a víz, a hajó és a csapat volt. Amikor kiszálltam, azon gondolkoztam: milyen nap is van ma?
A szombati versenyen aztán igyekeztünk, de a rutin hiánya megmutatkozott. Tényőt legyőztük, de mást nem.

Elkezdtünk edzeni, hetente szerveztünk hajót, edzőt. Lett netes bejelentkező lap is (hála Zalánnak!), kialakult egy fix mag, de mindig csapódtak újak, kezdők és kevésbé kezdők. Férfiak, nők vegyesen, házaspárok, gyerekek szülőkkel. Aztán kevésnek találtuk a heti egy edzést, így hetente kétszer is jártunk. Kezdett „komolyodni”, legalábbis néhányan már így gondoltuk. De a legjobb a csapat, a mozgás, a víz volt. Elfáradni, mást csinálni, mint a mindennapi robot.

Igazi megmérettetésre még nem került sor. Szeptemberre kifogyott a lendület, ritkán jött össze az a 10-12 fő, akivel már érdemes lett volna elindulni. Néha beültünk más csapatok mellé, de az nem volt az igazi.
Némi személyes élmény: Én csak baloldalon tudok evezni. Egy alkalommal, idegen csapathoz csatlakozva jobb oldalon kellett eveznem. Tíz perc után kiszálltam volna, ha lehet. Egy előnye volt: kiderült, hogy nekem teljesen felesleges jobb oldalra beszállni…

edzés

tavasszal visszajövünk

Egy ködös novemberi napon a vízitelepen ismét összegyűlt a „kemény mag”. A Graboplast Vízisport Egyesület évadzáró házi versenyén (amit elsősorban a kajakos és kenus gyerekeknek rendeztek) -mintegy mellékesen – sárkányhajós versenyt is szerveztek. Önálló csapatként nem jöttünk össze elegen, de a kajakos gyerekek szüleinek csapatához csatlakozva elindultunk a versenyen. Három csapat közül (Győrzámoly, kajakos gyerekek szülei+Győrújbarátiak, Kenus gyereke szülei) második helyen végeztünk. Ebben nem kis szerepe volt, hogy a második páros összecsapásra új stroke-okat szereztünk. Nélkülük elmaradt volna a siker.

Tavasszal újra indulunk. Felkészültebben, szervezettebben mint idén. Sajnos az edzőnk éppen tartósan külföldön tartózkodik, de ezt is meg lehet oldani.

Évekkel ezelőtt volt már győrújbaráti sárkányhajó-csapat. Most újra feltámadt a „baráti sárkány”. Várunk, hívunk mindenkit, aki mozogni szeretne. Kívülről egy jó mókának tűnik. Belül is az, de emellett komoly sportteljesítmény is. Igazi csapatsport, közös sikerrel, közös élményekkel. Öregbítsük Győrújbarát nevét ebben a sportban is!

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)
Győrújbaráti Sárkányok , 5.0 out of 5 based on 3 ratings

2 hozzászólás Győrújbaráti Sárkányok

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

    Legutóbbi hozzászólások

    • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
    • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
    • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
    • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
    • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
    • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
    • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
    • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
    • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
    • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
    • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
    • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
    • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
    • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
    • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
    • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
    • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
    • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
    • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...