Új kilátó, új játszóterek

az új kilátó Győrújbaráton

Hétvégén felmentünk a hegytetőre és megnéztük az új kilátót. Azt tudtam, hogy a kilátót újra építik, de azon meglepődtem, hogy játszótér is épült. Nagy jövés menés volt, gyerekek hintáztak, homokoztak, a kilátóba az új burkolatú úton meg autóval érkeztek a „turisták”. Felmentek, lejöttek elautóztak.

A Győri Kistérség pályázatának keretén belül 35 millió forintos beruházás történt Győrújbaráton. Juhászné Árpási Irma polgármestertől megtudtam azt is hogy jelen pályázat keretei között új játszótér, tűzrakóhely létesült valamint pihenőpadok kerültek kihelyezésre a Millennium Parkban és a Csordahajtó tetején is. A Rákóczi Kőhöz vezető utat szintén leburkolták és pihenőpadok kerültek kihelyezésre oda is. 100 facsemete elültetése is a beruházás része volt.

A számos új kuka ürítése és a területek karbantartása önkormányzati feladat lesz. A szemét elszállítása heti gyakorisággal fog megtörténni.

A műszaki átvétel 31-én, szerdán fog megtörténni a Győri Kistérség és a Győrújbarát Önkormányzata részéről. Polgármesterünk biztosított arról, hogy az esetleges hiányosságokat feljegyzik és kijavításukat, pótlásukat megkövetelik a kivitelezőtől.

Vigyázzunk az új értékeinkre! Őrizzük meg épségüket minél tovább! Ügyeljünk a tisztaságra.

(Szóval, amikor felmentem a kilátóban gondoltam írok egy kis cikket, de nem tudtam eldönteni, hogy örüljek vagy fanyalogjak. Jó, hogy még nem történt meg a műszaki átadás, mert így a hibák, amikre felhívom a figyelmet tűnhetnek jó szándékú figyelmeztetésnek is nem csak kekeckedésnek. Máshol is épül fenyőből kilátó, ezen változtatni már nem lehet, de az apróbb hibákon még talán igen. Bocs, hogy ünneprontó vagyok. Hát, tényszerű próbálok lenni, lássuk a képeket.)

A kilátó és a környéke

felújított út a kilátóhoz

korlát élletörés nélküli fenyőből

játszótér a kilátóból

a kilátó teteje - így szakszerű?

csavar repesztette korlát

az esőbeálló tetejéről már több helyen hiányzik a zsindely

az esőbeálló gerendája

a gerendák jobb oldalán az látszik, mintha a hosszal problémák lennének

a gondos tervezés nyomai átütnek a lazúron

eldolgozási hiányosságok

kisebb hibák

ár/minőség arány tekintetében ...

töredezett beton talpak

a tűzrakóhely homokon nyugszik, ez így jó?

vadiúj csúszda törött éllel

Millenniumi Park

pihenő a Felső Erzsébet utca elején

ilyen szemetesből rengeteg készült

játszótér és tűzrakóhely

még ki sincs csomagolva

csúszda megtámasztás - szakszerű?

A Csordahajtó teteje

a nagy mászóka, a leghosszabb hintarúd, egy hintával, vajon miért?

mászóka kicsiknek

mászóka kicsiknek 2

egy anyuka sem tudta mi ez, de a gyerekek szeretik 🙂

illesztések

nadrágszakító megmunkálás

ághely

összefirkálták

Rákóczi Kő

murvázott út

murvázott út 2

Rákóczi Kő pihenőhely

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 3.9/5 (9 leadott szavazat)
Új kilátó, új játszóterek, 3.9 out of 5 based on 9 ratings

2 hozzászólás Új kilátó, új játszóterek

  • Szeli Zalán

    További képek itt:
    https://picasaweb.google.com/SzeliZalan/BaratiJatszoterekKilato?authuser=0&feat=directlink

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (3 leadott szavazat)
  • Takács Attila

    Sajnos további bajok is vannak, a nagyon jól dokumentált részletmegoldás-problémákon túl. Csak a kilátó környékét néztem meg alaposabban:
    A kilátó konstrukciója alapvetően hibás, a fő oszlopok állása és a merevítés nincs összhangban, ezért a lépcsőre merőlegesen már most a határérték feletti a kilengése. Mivel ez faszerkezet, ez az évek múlásával egyre nagyobb lesz, biztosan kevesebb, mint fele annyi idő alatt tönkremegy, mint egy átgondoltabb konstrukció – ugyanennyi anyagból.
    Az elemekből összeállított tűzrakó tévedés, a fele fedlap már egy hete sem volt meg, a többi részének sem jósolható túl hosszú jövő.
    A tűzrakó mellé sikerült az uralkodó szélirányba tenni az összes padot (mind a déli-keleti oldalon van), így a füst általában a sütögetők arcába száll.
    A padok közül egy sem került árnyékba, pedig van néhány most is életerős fa a környéken.
    Sajnos úgy tűnik, ez a projekt sem látott rendes tervezőt.

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 5.0/5 (4 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...