Gyere el a vásárba!

Az első Győrújbaráti Terményvásár a Civil Házban! Április 15-én (pénteken) 15 órától az iskolások kézműveskednek a tanítónénik segítségével, 16:30-tól pedig indul a vásár!

Az őstermelőket kiértesítette az Önkormányzat, nincs visszajelzésünk arról, hogy hányan fognak érkezni, de reméljük minél többen jönnek, terményeikkel és kézművesek dísztárgyaikkal. A későbbiekben ez kiegészülhet majd – az érdeklődésnek megfelelően – például babaruha börzével vagy használt bicikli adok-veszekkel. Készítünk egy KERES-KÍNÁL füzetet is melyben reményeink szerint egymásra találnak vevők és eladók.

A vásár idejére húsvéti kiállítást rendezünk be, ahol a helyi művészek alkotásaiból gyűjtöttünk össze egy tojásfára valót.

A vásár ideje alatt az óvodás- és iskoláskorú gyerekeket kézművesasztalhoz várjuk, ahol ’Tojás Tóbiást’ és egyéb húsvéti díszeket készíthetnek és jó idő esetén várja őket a felújított játszótér is.

Ha jónak és hasznosnak találjátok a helyi piac gondolatát, gyertek el, akkor is ha éppen nem akartok semmit sem vásárolni, csupán csak körülnézni vagy a kezdeményezés mellé állni. Végül megvalósul az öt éve dédelgetett elképzelésünk, segítsetek, hogy sikeres legyen!

VN:F [1.9.6_1107]
A csillagokra kattintva osztályozhatsz egytől ötig!
Értékelés: 4.0/5 (5 leadott szavazat)
Gyere el a vásárba!, 4.0 out of 5 based on 5 ratings

2 hozzászólás Gyere el a vásárba!

  • zolyomi

    Jó volt a piac!
    Kicsit szezon eleje van még, de a retek nagyon finom volt.
    Rendszeresen járni fogok, ez biztos.

    VN:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 0.0/5 (0 leadott szavazat)
  • Magassy Zsuzsanna

    Minden pillanatát élveztem, a készülődést, az eseményt és utána is a jó érzéseket, no meg a sok finom ízt (retek, saláta, csicsóka, hagyma) Mmhhh! Köszönet mindenkinek érte!

    VA:F [1.9.6_1107]
    Értékelés: 3.0/5 (2 leadott szavazat)

Baráti   közügy

Baráti   Program

Baráti   Kreatív

Baráti   Életképek

  • Gyönyörű Győrújbarát

    Segítsetek összegyűjteni azokat a fotókat, amiket Győrújbarát képeskönyvébe bekerülhetnének. Küldjetek fotót, linket, feltesszük ide. részletek

  • Kipakolás

    Ellátmány jött a szigetre. Töltött ágyúval biztosítja a helyőrség legénysége a kipakolás zavartalanságát. részletek

  • 1. Homokszemben a világ

    Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent. részletek

  • Betlehem

Baráti   Történt

Baráti   Más

Baráti   Íz

  • Pincekultúra Egyesület

    Egy lelkes társaságnak a története, akik a Józan-Völgy Szűk Horgasi részén feltámasztották a hagyományos borászkodás, és pinceművelés hagyományait. részletek

  • Mézeskalács

    Az egyesületi mézeskalácssütéseken az alábbi recept alapján készülnek a finomságok. Most már negyedszer készítettünk ezek szerint két és fél kiló mézből sütit, úgyhogy ki van próbálva 🙂 . részletek

  • Karácsony illata

    Minden évben sok-sok kisgyermek segítségével igazi karácsonyi mézeskalács illatot szoktunk varázsolni az éttermünkben, a Dobos Pub Pizzériában. Vasárnap délután várunk Titeket is részletek

  • Sütőtökös muffin

Egy kategória'; while (have_posts()) { the_post(); $bfa_ata['postcount']++; if (in_category(7)) { $odd_or_even = (($bfa_ata['postcount'] % 2) ? 'odd-post' : 'even-post' ); bfa_center_content($bfa_ata['content_inside_loop']); } } } */?>

A Facebookon olvashatsz a háttérinformációkról, a tervezett írásokról

Hozzászólás minősítés

Legutóbbi hozzászólások

  • 2011. július 17. vasárnap 21:36 Hegyifiú: Elgondolkodtató, hogy Sarkadnál közelebb nem volt közigazgatási szakember,...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:31 Hegyifiú: Miért nem volt június 1-től jegyző? Miért nem volt július 1-től jegyző?...
  • 2011. július 17. vasárnap 21:30 Hegyifiú: Márton Ottilia = Horvath Eva új neve.
  • 2011. július 16. szombat 20:07 Kiaa Katalin: Gratulálok az új jegyzőnek, sok sikert a munkájához.Remélhetőleg a...
  • 2011. július 14. csütörtök 11:20 Szakály Klári: Érdemes a linkre kattintani, amit Márton Ottília rakott ide…...
  • 2011. július 13. szerda 19:35 Márton Ottilia: http://iwiw.hu/DrToth.Istvan
  • 2011. július 13. szerda 16:31 Márton Ottilia: Szeptembertől lesz tehát jegyző! Sikert kívánok Neki!
  • 2011. július 8. péntek 10:53 Kerti Piroska: Gratulálok minden jelenlegi és korábbi „harcosnak”, hogy...
  • 2011. július 8. péntek 07:48 faraksb: Hihi! Jók lettek a képek. Ha jól számolom, a végére 14-en is voltunk ott! Jó...
  • 2011. június 28. kedd 21:59 psz: hu, en nem is tudtam, hgoy van ilyen terv, de en szemely szerint nagoyn orulnek, ha...
  • 2011. június 18. szombat 14:07 Salamon Nóra: Ezek szép tervek, immáron 20-30 éve. Esély a megépülésre ismét a O-val...
  • 2011. június 1. szerda 21:29 Szeli Zalán: Ha jól látom ott fog a 83-asba csatlakozni, ahol a Szentlélek templomnál a...
  • 2011. május 19. csütörtök 18:28 Alonso: Szakály Klárinál az öt pont. De ezt már a baratiblogon is pedzegette valaki,...
  • 2011. május 19. csütörtök 11:59 Szakály Klári: Érdekes… Győrben a színház igazgató választásról is zárt ülésen...
  • 2011. május 18. szerda 18:05 tarcus: No, aki ezek után is azt mondja, hogy nincs mutyi a háttérben, akkor az vagy...
  • 2011. május 18. szerda 14:31 faraksb: Ez a találgatás, információért való kuncsorgás annyira nem méltó, és...
  • 2011. május 18. szerda 13:13 encsé: A háttérben az állhat, hogy ezt a pályázatot egy meghatározott személyre írták...
  • 2011. május 17. kedd 23:49 Szeli Zalán: A kisalfold.hu újságírójának, Szeghalmi Balázsnak sem sikerült többet...
  • 2011. május 17. kedd 15:01 Szakály Klári: Szerintem igenis van létjogosultsága a piacnak, ne hagyjuk elkallódni a...
  • 2011. május 15. vasárnap 11:23 Őri Gyula: http://www.fvm.gov.hu/main.php ?folderID=957&articleID...