Füles a második kutyánk. Az első vizsla volt a második is az lett. Így nem értek váratlanul a fajtajellegek, elsősorban a végtelen kajlaság és a csavargásra való késztetés. Amikor Báró (első kutya) kölyök volt akkor a környéken még nem nagyon laktak, ’98-ban a még kevés volt a ház. Így, amikor Báró csavargott nem sok kárt tudott tenni az épített környezetben, de legalábbis messze kellett hozzá mennie, ahol meg nem tudták, hogy a mi kutyánk, illetve mi sem értesültünk róla, hogy mit pusztít el.
Na ez most Fülessel máshogy volt. Füles nagyon okos kutya, kinyit minden ajtót, nyíljon az kifele vagy befele. Szót fogad, ül, fekszik, visszajön, megáll. Ez egészen addig tart, amíg lát. Ha egyedül marad az udvaron, akkor elszökik. Ami addig nem volna baj, amíg csak magának árthat. Füles viszont mint később teljesen egyértelművé vált: társaságra vágyott. Amikor elszökött, akkor kiengedte a kutyákat az utcában és együtt játszottak farkasfalkát. Ez nem tartott sokáig, mert elkezdték kulcsra zárni a kertkapukat, ezt pedig egyelőre még nem tudja kinyitni. Ekkor jött az alagút módszer. Diego belülről ásott, Füles kívülről. Közben a jószomszédaink száma fogyni látszott.
Szomszédolás
Az alagút szimpla visszatemetése persze nem hozott megoldást, de a méretes terméskövek már igen. Ekkor jött a szomszédolós módszer. Ha már egyszer nem tud bandát csinálni a kiszabadított kutyákból, akkor látogatóba megy hozzájuk. Egyik héten egy bombatölcsér került egyik szomszéd kertjébe a következő héten meg egy másik „elmarasztaló” telefonhívást kaptam, ami körülbelül így zajlott le (voltaképpen nem beszélgetés volt, hanem monológ): „Zalán, én kurvára szeretem a kutyákat. Tudod, nekem is van. Az rendben van, hogy a kutyád itt van minden nap. Az sem baj, ha megeszi tápot, nem sajnálom. De hogy a kerítés már megint csupa mocsok …” Én persze hallgattam és megígértem, azt amit nem tudtam megtartani.
Az otthon marasztalás
Gondolom sokan azt kérdezik miért nem tartottam otthon a kutyát? Persze könnyű azt mondani. A kertkaput én is zártam már, de egyszerűen átugrott a kerítésen. A legkézenfekvőbb megoldás a megkötés, amin sok jóérzésű vizsla tulajdonos vélhetően most felháborodik, de én terápiás céllal ezt sem vetettem meg. Ennek az eredménye az lett, hogy a kutyaház körül, lánchossz sugarú körben minden élőlény elpusztult a talajszint alatt 30 centiméteres mélységig. A bokrokról eltűntek az ágak, a kiásható dolgok kiásásra kerültek, leszakadt az autóról a rendszámtábla. Mégsem ezek a dolgok vettek rá a kutya elengedésére, hanem az, hogy a módszer felügyelet nélküli alkalmazása vagy fulladásos vagy fagyhalálhoz vezetett volna. Tehát ha elmegyek otthonról, akkor a feltekeredett lánc miatt mozgásképtelenné vált állat a fenti halálnemek egyikét válassza a kimúlásra.
A kennel lenne a következő megoldás. A nagy ketrec számomra nem alternatívája a kutyatartásnak, ez lehet, hogy az én gyengeségem, de ezzel tényleg csak rövid ideig próbálkoztunk, még kis kölyök korában, de nem ment.
Villanypásztor
Ez egy rendkívül hatékony módszer az állatok kordában tartására. Voltaképpen elegendő lett volna a villanypásztort öt percre kölcsönkérnem, mint mondtam Füles okos és gyorsan tanul. Felhelyeztem az utcafronti kerítés teljes hosszában a drótot, kimentem a kapun, bereteszeltem és elindultam az utcán. A terv bevált. Füles szokása szerint egy perc kivárással követni próbált, először megnézte, hogy nyílik-e a kapu, majd a kettes számú kijárathoz fáradt, a kerítés legalacsonyabb pontjához. A nyüszítést én is halottam, a többiről az ablakban leselkedő családom számolt be. A kutya ezerrel futott a lábtörlőig és ott kucorodott össze kicsire. Az eredmény: Füles másfél napig nem szökött el. Viszont a következő napon megtanulta átugrani a kertkaput, amire akkor még nem került villanypásztor. Amikor a kapura is drótot raktam, akkor már a kutya ezt nagyon tisztelte, mert meg sem közelítette. Füles ismét itthon volt másfél napig, majd az oldalsó vagy hátsó szomszéd irányába eső kerítésen keresztül szökött meg.
Elajándékozás
Mindeközben persze Füles egy végtelen játékos és kedves jószág volt, tényleg szeretni való. Nagyon nehezen, küszködések árán, lassan belátta a család minden tagja, hogy Füles itt nem élhet. Megpróbáltuk elajándékozni. Persze egy csavargó kutya akár el is veszhetne. Gondolhatod, hogy ez is megtörtént. Az elveszés úgy szokott történni, hogy a csavargás során valakihez hozzácsapódik a kutya, mondjuk egy sétáló családhoz, majd hazakíséri őket, előremegy a kertkapuban, leül a lábtörlőre félrebillenti a fejét és cukin néz. Majd elkövetik a hibát és enni adnak neki.
Fülesnek volt még egy tulajdonsága, amit nem is vetnék a szemére, mert talán minden kölyökkutya szertelen és pusztít. Szóval sajátos kertépítési elveket követett: nem szerette, ha marmagasság alatt ágakba ütközik, így ezeket az gallyakat lemetszette. Erről számolt be az egyik egyéjszakás befogadó, ezért hozta vissza. Bár nem tudta, honnét szökött el, de visszament oda, ahol először látta meg a kutyát és rövid kérdezősködés után meglelt minket.
Persze két éjszakás távollétek után mert aktívan kerestük a kutyát. Körbejártuk az összes kocsmát, megkérdeztünk mindenkit. Így találtunk meg egy vizslát szilveszter előtt, de az Adri szukája volt, nem a mi kanunk. Tényleg szeretnek csavarogni a vizslák. Végül is a menhelyen lett meg. Mivel január elseje ünnep és utána a szombat és vasárnap következett, amikor nem adnak ki kutyát,Füles így 5 éjszakát töltött hotelben. Persze innét is meg akart szökni, szerzett is néhány zúzódást. Miután meggyőződtek róla, hogy én vagyok a gazdi megkaptam és a megtalálótól megtudtam, hogy került ide Füles.
Beszállt a kocsijába, hazavitte, de ott átugrotta a kerítést. Hát elvitte a szüleihez, ahol fél óra múlva nyüszítve leltek rá a két méter magas kőkerítés tetején, ahonnét nem tudott lejönni. Innét egyenes út vitt a menhelyre. (A megtaláló egy kutyabarát, nagyon rendes ember volt, csak addig akarta magánál tartani, míg felkutatja a gazdát.)
Az ajándékozás döcögve indult. Semmiképpen nem akartam, hogy olyan helyre kerüljön, ahol bezárják, megkötik, nem szeretik, rosszabb dolga lesz mint nálunk.De végre eljött hozzánk Füles egyik lehetséges új gazdája ismerkedni vele. Majd két nap múlva visszajelezett, hogy megbeszélték, érdekli a kutya, jönne érte. Mondom, hogy remek, de hiszi-nem hiszi, a kutya el van veszve. Megint a menhely segített megtalálni, valakihez hazament, beköltözött. A befogadó megadta a telefonszámát a menhelynek, a menhely meg a feleségemnek, így leltük meg a kutyát.Viszont érdekes dolog történt. Onnét nem szökött meg Füles.
A társ
Egy pár sétáltatta a kutyáját, akkor csapódott hozzájuk a miénk. A mogorva, öregedő, lassú kutya és a majdnem egyéves vizsla hamar összehaverkodtak a beszámoló szerint. Sőt, Füles pozitív hatással lett idős barátjára, az felélénkült, szaladgált, elkezdett ő is kutyatápot enni, látva azt, hogy ehető. Együtt horkoltak a kutyaólban. Füles meglelte azt, amire talán mindig vágyott: egy társ, aki mindig ott van vele.
Sajnálták a befogadók, de hát meg kellett keressék a vizsla gazdáját, a becsület ezt diktálta. Meglepődtek, mikor azt hallották a telefonba: „.. akkor tartsák meg nyugodtan.”
És azóta Füles boldogan él.
Jó kis történet. Még emlékszem, amikor január elején együtt fagyoskodtunk a menhelyen, ki-ki a saját kutyáját keresve. Szerencsére a miénk is megkerült. Szeretném felhívni a figyelmeteket az Emberek az állatokért Alapítvány menhelyére, ami a Pápai útról közelíthető meg a régi szeméttelep felé lekanyarodva. Sok elkötelezett, önzetlen embert ismertem ott meg. Ha rossz a kedved, és szereted a kutyákat, keresd fel őket, biztosan „kisüt a nap”. Hétfőtől péntekig 14-17, szombat, vasárnap 9-12 között tartanak nyitva. Lehet kutyát sétáltatni, segíteni, simogatni (már amelyik nem vicsorog rád bizalmatlanságában). Roppant hálásak (nem csak a kutyák :-). Számomra csodálatra méltó az emberek végtelen kedvessége…
Zsu